Rituálé

húsz szőrszálból

szőtt vörös

kárpit huzaton

pukkadt szét.

nikotinos
borban érlelt
nyálbuborék.
tejfogamtól
frusztrált
rituálé.
alszik és
felveri álmom
sötétben izzó
üresség.
füstben látom

a BLUEST.

Gnózis

Szájtátva nézem

meztelen időző, testem
combom havas tája

mellem kéreg rózsája

incselkedő köve
Sziszüphosznak.

Ébredő dallam csend

sercen lélegzettel életre
hívott parázs majd
tüdőmbe taszított
halvány füst
hínár-indái lebegnek
nem szabadul.
Belepte.
Porcelán hálóban

                                                            repdeső lélek.

Majálisi dadaizmus – Gabó-Kata-Kiki

Rejtett valóság libben csendben,
ottan forogtam, elmélyülten.
Legott mozgott a tavaszi pára,
emitt  hangos – habos zörej rázta
bugyogó habjaim, vénám ágait
Szedtem millió véres lábaim,
kaktusz kontyom, kecském szárnyait.
Körmöm kapcsán kapom kerékbe,
kenyeres – talpas káláim.
Csigolyám, gerincem csiccsed
csevegő mosollyal olvasztott,
brutális tégely – lelkem vagy.
Mikoron a kakasom kurjongva
átszelte a világot.

Barna vagyok

 

Az égből szökdel, levelekre
hullva zizzenti őket, majd

lecsúszva a lelkembe zuhan,
koppan, még is itt ülök,
a küszöbön, és szerbül köszönök.

Hallom, hogy múlik az idő,
nem tudok elszakadni, itt tart
a dohos szag és a rozsdás kilincs,
itt tart a lepergett vakolat. De
könnyeim patakjában áznak.

Szemem és ajkam püffedt, nem

takarja smink. Pucéran szelem az
utcát és egy kiváncsi tekintet sincs.

Füstben érlelt, fagy marta
cseresznyevirág
barna, vagyok.